Apukám 1901. december 10-én született Bogyoszlón. Apja, Kiss Mihály 1910-ben meghalt, így édesanyja, Hegyi Teréz egyedül nevelte öt életben maradt gyermekét. Bár sok nehézséget kellett leküzdjön, de gondoskodott gyermekei taníttatásáról. Így édesapámat a 6 elemi után Tatán íratta be gimnáziumba, ahol olyan jól tanult, hogy ösztöndíjat kapott, és a fiatalabbak korrepetálásával, ahogy ő szokta mondani, instruálásával járult hozzá költségei fedezéséhez.
Amikor otthon volt, a saját paraszti gazdaságukban segített, így ismerkedett meg a növénytermesztés alapjaival. Annyira szerette a növényeket, hogy kitűnő vizsgái után a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben folytatta tanulmányait (1921), ahol 1925 június 27-én kitüntetéssel vette át az oklevelet, pedig közben folyamatosan dolgozott Gelb Malvin dísznövénykertészetében, a Nyugatinál és kertészsegédi vizsgát tett.
Friss okleveles műkertész diplomájával az Eszterházy Hitbizományi Kertészetben Eszterházán és Kismartonban (ma Eisenstadt) helyezkedett el (1925. aug. – 1926. február vége), majd 1926. március 9-én állami szolgálatba lépett. A Magyar Királyi Erdőigazgatóságban lett kertészeti intéző. Feladata a lillafüredi és a miskolci parkok tervezése, létesítése és fenntartása volt, és a Palotaszállóval kapcsolatos gyümölcsösök, konyhakert, hajtatóházak és pálmaházak építését irányította, fenntartásukról gondoskodott egészen 1938. június 15-ig. Ebben az időszakban vette feleségül édesanyámat, Mikes Margitot, és itt született meg nővérem. 
Életének következő nagy korszakát a háború és a tanítás jelentette. Ez volt a hirtelen áthelyezések és a sokszor ellentmondó rendelkezések és helyzetek kora is, amit sokszinten éltünk meg.
Először Jászberényben a Mezőgazdasági Szakiskolát igazgatta és kertészetet és szőlészetet oktatott. Mellette a Marsovszky-görögdinnye és jászkincs cukordinnye fajtafenntartó nemesítését is végezte, Nagykátán gyümölcstermesztési tanfolyamokat tartott gyakorlati bemutatókkal, Jászberényben a tanítók részére egy hónapos szőlészeti és borászati tanfolyamot vezetett, a „leányifjúság” részére zöldség és virágtermesztési, a férfiak részére gyümölcsfa termesztési és ápolási tanfolyamokat tartott. Mellette még növény-egészségügyi vizsgálatokat végzett, faiskolákat és az export gyümölcsszállító vagonokat ellenőrizte. Kiterjedt munkássága elismeréseként dísz jásszá fogadták.
Hamar tovább kellett azonban menni, mivel 1939. április 12-től már a szombathelyi Kertmunkás Iskolát vezette, itt tanította a diákokat.
1941. október 1-től a Bajai Magyar Királyi Kertészképző középiskolához helyezték tanárnak, ahol előírták a tanári oklevél megszerzését, így munkája mellett járt Budapestre a középfokú Kertészeti Tanintézetbe, ahol szakérettségit kellett tennie. Utazásakor anyuka mindig azért imádkozott, hogy a szőnyegbombázások nehogy eltalálják a vonatját.
Apukát 1942. május 15-től a visszacsatolt Délbácskában bízták meg a Csurogi Magyar Királyi Kertmunkás iskola megszervezésével és vezetésével. Ezalatt az idő alatt kapta kézhez az újonnan életbe lépett oktatási reform igényeinek megfelelő kertészeti tanári képesítést (1943), és az akkor már akadémiává alakult Kertészeti Tanintézetben különbözeti vizsgája alapján akadémiai képesítésű okleveles kertésznek is minősítették (1944. október). Mindeközben a hadszíntér elért minket, és Csurogról mindenünket otthagyva, a kiürítéskor feleségével és immár két gyermekével menekült el az utolsó vonaton, 1944. október 3-án.
Édesanyjához, Bogyoszlóra mentünk, ott viszont rögtön katonai munkaszolgálatra vonultatták be, ami 1945. március 20-ig tartott, majd alig jutott onnan haza, besorozták. Századírnok lett, és századával Kemenesaljába menetelt, ahol néhány hét után szabadságolta őket a százados, hogy ne essenek fogságba. A folyamatos hadi események közepette néhány társával sikerült hazaérnie.
A háború befejeztével, 1945. július 5-től viszont ismét szakmai feladatokat látott el: először az Egri Kertészeti Iskolát szervezte meg és építette újjá a romokból.
1946. május 13-tól a Szombathelyi Kertészeti iskola újjászervezésével, a szétbombázott iskolaépületek újjáépítésével és a tanítás beindításával foglalkozott. Négy kertész-szaktanár oktatott az iskolában, a közismereti tárgyakat pedig a premontrei gimnázium négy tanára és a Faludi Gimnázium két tanára adta elő. Közben az iskolában, a városban, és vidéken is folyamatosan szaktanfolyamokat tartott. Mellette majd egy évig (1950. január 1. – szeptember.8) vezette az ottani tangazdaságot, és ehhez kapcsolódóan gazdaságvezető szaktanfolyamot tartott, ill. 1947-1950 között a kertészeti és szőlészeti alsó és középfokú iskoláknál a tangazdaságok szakfelügyelőjeként működött. A rendszer azonban az iskolát 1950. április 14-én klerikális beállítottsága miatt megszüntette, és őt átmenetileg a gondnoki teendők ellátásával bízták meg. 
Munkássága utolsó időszaka Fertődhöz kötődik. 1950. szeptember 8-tól a Fertődi Kertészeti Technikumhoz helyezték tangazdaságvezetőnek, és gyakorlati oktatónak, majd átszervezésekkel 1952-ben a Fertődi Kísérleti Gazdaságba került. Először szakmunkásként, de 4 kutatási főtémán dolgozott, majd belső agronómus lett, végül 1953-ban a kutatáshoz osztották be, ahol 1955-ben már a tökfélék (Cucurbitaceae), hagymafélék (Allium), káposztafélék (Brassica) és zellerfélék (Apiaceae) kutatási témafelelőseként dolgozott. 1957. április 1-től tudományos munkatársként vezette a Kertészeti Osztályt, közben különbözeti vizsgákat tett le, és 1957. május 17-én okleveles mezőgazdasági mérnökké nyilvánították. 
Növénynemesítéssel foglalkozott, és több nemesítvényét felterjesztették fajtaelismerésre, ill. abban részesült:
Előzetesen elismert nemesítvényei:
|
Kutatói munkája mellett a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola megbízta diplomabírálattal és még konzulensi teendőket is ellátott. 1959-ben pedig a Győr-Sopron megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a művészeti bemutatón kifejtett kiváló munkájáért elismerő oklevelet adományozott neki. 1960-1964 között a Győr-Sopron Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztály Szakoktatói Csoport megbízásából Ezüstkalászos, majd Szakmunkásképző tanfolyamot vezetett, és TIT előadásokat tartott Fertődön és a tőzeggyári majorban. 1960-tól 1966-os nyugdíjba vonulásáig visszatért az iskolai oktatáshoz is, és a Fertődi Kertészeti Középiskolában a zöldségtermesztés tantárgyat tanította. 1962-től a Fertődi Felső Mezőgazdasági Technikum Gyümölcstermesztési szakán oktatta a Zöldségtermesztést, ill. 1964/65 tanévben a Növényvédelem című tantárgyat is.
1965-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta neki.
1967-ben a 66. Országos Mezőgazdasági Kiállításon és Vásáron bemutatott kutatási eredményekért elismerő oklevelet kapott, 1970-ben a Kertészeti Kutató Intézettől eredményes munkásságáért elismerést és emléklapot kapott, és bár maga soha életében nem járt külföldön, nemesítvényei több arany és ezüst érmet nyertek külföldi kiállításokon.
Lényegében a háborús időktől eltekintve, szakmai élete teljes időszaka alatt írt szakcikkeket, melyek elméleti és gyakorlati kérdéseket egyaránt fölvetettek. Különleges növények éppúgy szerepeltek bennük, mint a növények betegségei elleni védekezés, vagy szaporiításuk, termesztésük módja, valamint kutatási eredményei és a nemesítések. Művei között szerepel egy könyv és 3 könyvfejezet is. 
Szakmai élete kollégái felé is nyitott volt, számos szervezet tagja volt. A háború előtt a Természettudományi Társulatnak, Okleveles Kertészek Egyesületének, a Vasmegyei Kertészeti Egyesületnek volt a tagja, és a Gyümölcstermelők Országos Egyesületében (GyOE) intéző volt. A háború után Szombathelyen a Felsődunántúli Földmívelésügyi Tanács Fásitási Szakbizottságának és a Felsődunántúli Földmívelésügyi Tanács Növénytermesztési szakosztályának rendes tagja volt.
40 éves állami szolgálat után, 1966 januárjában megbízott igazagatóként ment nyugdijba és költözött gyermekeihez és unokáihoz Budapestre. Itt saját kertjét alakította ki, és családját tanította a kertépítésre, a kert művelésére. A kezdeti években szoros kapcsolatot tartott fenn szaktársaival is. Néhány hónappal 100. éve betöltése előtt, családja körében hunyt el. 
Kiss Margit